Első dolog a halott lemosása és felöltöztetése. Az Alföldön a legújabb ünneplő ruháját adják rá, a palóczföldön azonban, a hol még többhagyományos és babonás szokás dívik, máskép járnak el. Ha asszony a halott, akkor a tulipános láda aljából előkerítik a menyasszonyi fehér ruhát, melyet épen azért tett el a palóczasszony, hogy legyen tisztességes „haló ruhája.” Ha „ember” a halott, abba a nászingbe öltöztetik, melyet a menyasszonyától kapott.
A halottnak melle felett összekulcsolt kezébe „olvasót,” ha írástudó volt, imádságos könyvet tesznek. A csizmájáról a patkót lefejtik, hogy ne kopogjan, s hogy könnyebben járhasson, ha a temetési nap éjtszakáján hazamegy a „szállást megköszönni”. Az asszonyokon meg azzal könnyítenek, hogy a hajokból kiveszik a „kontyvasat” s lúdszárnytollal helyettesítik. Istvánffy Gyula (Ethn. V.) azt is feljegyezte, hogy az áldott állapotban elhalt nő mellé egy kis inget, egy szál vékony viaszgyertyát és egy krajczárt helyez el a kiszemelt keresztanya. A palócz ugyanis abban a hitben van, hogy a gyerek a koporsóban is megszületik s majd Ker. Szent János kereszteli meg a Jordán vizében.
Ezért kell a kis ing és a gyertya, mint a kath. keresztelési szertartás használatos eszköze; a krajczár pedig arravaló, hogy a kisgyerek vele a másvilágon az örök világosságot megváltsa. Istvánffy Gyula is, Pintér Sándor is megemlíti, hogy több helyen lópatkót tesznek a 18–24 éves korban elhúnyt palócz legény mellére. Istvánffy szerint azért, hogy fel ne dagadjon, Pintér szerint pedig az őskori szokás emlékeképen, a mikor a magyar vitézt lovával együtt temették el. – A „halottnézés” és mellette egész éjjel „virrasztás” megyeszerte szokásban van. Ez utóbbit rendszerint „virrasztó asszonyok” végzik, imádsággal és ájtatos énekekkel húzva ki a szomorú éjtszakát. Maga a temetés elég nagy pompával megy végbe. Legfőbb része a verses búcsúztató. Igazában a halott búcsúzása ez a kántor szájával, a család tagjaitól, a sógortól, komától, jó barátoktól, ismerősöktől, alsó és felső szomszédtól, kedves állataitól és egy általános versben az egész falutól.
A búcsúztatóban az elhúnyt rokonait névszerint szokták kiénekeltetni, a palóczoknál „kihurítani.” A halottat a Szent Mihály lován viszik ki. Ha lány vagy fiatal asszony húnyt el, fehérbe öltözött lányok vagy menyecskék, ha férfi vagy öregasszony, akkor „emberek” a halottvivők. A legényeket kortársaik viszik ki a temetőbe. Az elhantolásban a komák is segítenek a sírásónak. A temetőket a holtak iránt érzett nagy kegyelettel és szeretettel gondozzák. A sírhalmokat időszakonként fel-felhányják, virágokkal teleültetik, s rendesen egy-egy szomorúfűz hajlik a márványból vagy kőből kifaragott sírkeresztbe. „Halottak napján” az egész falu megmozdul, búcsúval mennek a holtak birodalmába, friss koszorút tesznek a sírra, apró halotti gyertyákat gyujtanak, melyeknek fénye jókora folton az őszi koromsötét égboltot is megvilágítja. Valamikor mindenütt nagy áldomást, lagzival is felérő tort tartottak a temetés után, melyen természetesen sok szó esett az elhúnytról és viselt dolgairól.
Manapság sok helyen, pl. az egész tiszafüredi járásban, az egy Sarudot kivéve, ismeretlen már a halotti tor. Egyebütt se úgy megy már, mint régente. Gyöngyöshalászon pl. csak borravaló pénzt kapnak a szolgálattevők, Adácson pedig a szegények etetése van szokásban a halotti tor helyett.