Őrsi Gergely

Az Omega rajongók kezdeményezésére május 17-én emlékhelyet állított Budapest II. kerületének önkormányzata Kóbor János tiszteletére a Modori utca és a Hűvösvölgyi út találkozásánál.
Egy legendának nagyon nehéz emlékhelyet állítani, mégis bízom benne, hogy az emlékpad a rózsaszigettel, a kirakott Omega jellel sok erre járót emlékeztet majd Kóbor Jánosra, az Omegára és mindarra mindarra a rengeteg élményre, amit tőlük kaptunk. 
A helyen, ahol élt és alkotott, nemcsak úgy emlékezünk Kóbor Jánosra, mint a magyar zene egyik legnagyobb alakjára, hanem szomszédunkként is. Talán hatott rá a környezet, a közösség, ami itt körül vette, és ahogy formálta a magyar kultúrtörténetet, talán úgy hatott szűkebb közösségére, lakóhelyére is.  „Nézd egy házat mutatok/Nem is ház, csak ablakok./ Bennük, aki mosolyog/ Az az ember ott én vagyok” – írta és énekelte Kóbor János az Ablakok című szerzeményében. Kívánom, hogy Kóbor János egykori házának közelében minél többen és minél többször kerüljenek erre, pihenjek meg, és idézzék fel az Omega legendáját, az alkotásokat, melyekkel meghatározó értéket teremtettek, és melyek részleteit mindig dúdolni fogjuk.
Hálás vagyok a kezdeményezőknek, akik odaadással és szeretettel képviselték az emlékhely ügyét; köszönöm Molnár György „Elefántnak”, az Omega együttes tagjának és Gréczy Zsoltnak, az Omega korábbi sajtófőnökének a közreműködést és a segítséget az emlékhely felavatásán!
Örülök, hogy velünk tartott Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes-zeneszerző, valamint Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, és hálás vagyok mindenkinek, aki eljött az emlékhelyavatásra, hogy közösen emlékezhettünk!


    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .